07
01/2012
0

Oxigén futás

Szombaton délelőtt volt az Oxigén Kupa negyedik versenye.

Több kerós ismerősöm is futni szokott, a téli időszakban, ezért úgy döntöttem nekem is ki kell próbálnom.

A leghosszabb 10 km-es távra neveztem be az ingyenes versenyen, bízva abban, hogy a bicós kondícióm elég lesz.

Az időjárás ideális volt és sok ismerőssel találkoztam, mászósokkal, kerósokkal és egyetemi arcokkal. Az év első komoly megmérettetése ez, ilyenkor derül ki, hogy mennyire punyult be az ember az ünnepek során.

A 10 km-en 4 x 2,5 km-t kellett futni (így utólag már tudom :) ).

A rajtnál egyből elkezdtem előre futni, hogy ne az legyen, hogy beragadok a tömegbe, ezt a módszert már a hegyikerékpár maratonokon felismertem. Az első két kör jól ment, felvettem a saját ritmusomat és a fülemben a Pendulum is elterelte a figyelmemet arról, hogy a saját zihálásomat hallgassam. A probléma ott volt, hogy nem tudtam pontosan, hogy hány kört kell futni. A második kör után vettem észre, hogy kezdenek megritkulni előttem az emberek, mivel az 5 km-t futókkal együtt indítottak el minket, így sanszos volt, hogy nekem még hátra van két kör. Így a távolban lévő kisebb bolyra rástartoltam, hisz ők is a 10 km-en voltak kinn. A harmadik kör végén éreztem, hogy kezdek fáradni, de a versenydrukk hajtott előre. Az utolsó (negyedik kör) egyenes szakaszán még sikerült gyorsítanom.

Amikor neveztem az volt a célom, hogy 40 perc alatt fussam le a távot, és ezt sikerült is!!

Az eredményemet még nem láttam kiírva a versenyhonlapon, de az órám szerint 40 perc körül voltam.

Másnap reggel négykézláb tudtam csak kimászni az ágyból, akkor izomláz volt a lábamban. Utána is csak úgy tudtam járni, mint a bádogember az Ózból.

Hihetetlen, hogy mennyire más izmokat mozgat meg a futás mint a kerózás. Téli alapozásnak ideális lesz számomra a futás, mert egész testben mozog az ember, és nem fázik a felsőteste, tüdeje, mint a kerónál.

Nyújtással és egy kis utótekeréssel sikerült rendbe tennem a lábaimat amikre mindenképp nagy szükségem lesz hétvégén, hisz pesten Goldsprint Tournament lesz megint, amire végre el tudok menni, mert a következő vizsgám szerdán lesz.

 

A következő Oxigén futás február 4-én lesz, arra is mindenképp el szeretnék menni!

A bejegyzés trackback címe:

https://levip.blog.hu/api/trackback/id/tr533536456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.